Közép-magyarországi ASzC Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium - 2119 Pécel, Maglódi út 57.
Közép-magyarországi ASzC Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Duális képzés

 

Mi az a duális képzés?

A duális képzés olyan középfokú szakképzési forma, amely során az intézményben, illetve a munkaerő-piaci szereplőknél, vállalatoknál, cégeknél folyó szakmai oktatás párhuzamosan, egymást kiegészítve történik. Duális képzésben a szakirányú oktatást biztosító vállalatnál a tanuló gyakorlatot szerez, megismeri a vállalati kultúrát és versenyképes tudással és gyakorlattal lép a munkaerőpiacra a tanulmányai befejezése után.

Melyek a duális képzés előnyei?

A duális képzés számos előnnyel jár. A diák a képzés alatt részt vesz a vállalati projektekben, megismeri a vállalat által alkalmazott technológiákat és a gyakorlati tudását az elméleti tudás számonkérésében is kamatoztathatja. Az adott szakterületen a legjobb szakemberektől tanulhatja jövendőbeli szakmája alapjait, vállalati környezetben. A duális képzés ugyanakkor kifizetődő a vállalat számára is, mert a diákok bevonásával képes lesz kompetens és már tapasztalt szakembert alkalmazni a későbbiekben. A középiskolákból a munkaerőpiacra kikerült álláskeresők legtöbben azzal a problémával szembesülnek, hogy a vállalatok fiatal, ugyanakkor szakmai tapasztalattal már rendelkező munkavállalókat keresnek. Az általános szakmai gyakorlat alatt megszerzett tapasztalat kevés, míg a duális képzésben már biztosított a 2-3 éves tapasztalatszerzés, amellyel nagyobb az elhelyezkedés esélye is. Sok esetben a duális képzésben részt vevő vállalat szívesebben foglalkoztatja azokat, akiket a duális képzési idő alatt már betanított az adott munkára. Az igazán jól teljesítő diákoknak szinte biztos az álláslehetőségük egy ilyen cégnél. A duális képzésben résztvevők havi 100 ezer és 170 ezer forint közötti munkabérre számíthatnak. További előny, hogy a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a szakképzési munkaszerződés időtartama alatt a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultság szempontjából munkaviszonyban foglalkoztatott biztosítottnak minősül, a munkaviszony időtartama nyugellátásra jogosító szolgálati időnek, munkabére nyugdíjalapot képező jövedelemnek számít.

Forrás: https://ikk.hu/gyik-dualis

 

Duális képzésről cégeknek

Az IKK oldalán "Duális szakmai oktatás a szakképzés új rendszerében - A gazdálkodó szervezetek részvételi lehetőségei a szakképzésben" címmel megjelent egy tájékoztató, mely a duális képzésről és annak finanszírozásáról tartalmaz hasznos információkat.

Duális képzésről cégeknek - megnyitás

 

Duális partnereink

History Sportlovarda

Szilágyi Lovasudvar

A Szilágyi Lovasudvar Dunaharasztiban található.

Lovardánk szeretettel várja azokat a tanulókat, akik szeretnének gyakorlatot szerezni egy olyan istállóban, ahol rendezett környezetben, jól felszerelt infrastruktúrában tanulhatnak. Nálunk kiemelt fontosságú a lovak jó minőségű takarmányozása, a tiszta alom, a napi mozgatásuk, a jóllétük biztosítása, mert lovak társak és nem eszközök.

Állatorvosi felügyeletünk folyamatos, itt gyakorlatban is láthatod mit hogyan kell megelőzni, kezelni, egészségük érdekében. Részese lehetsz az oltásoktól kezdve a patkolókovács munkájának asszisztálásában is. A lovasiskánkban elsajátíthatod a lovaglás alapjait, akár szabadidős versenyeken is indulhatsz. Nyaranta részt vehetsz a táboroztatásban is.

Saját lóval rendelkező lovasainknak Díjlovas és díjugrató edzőink segítik a felkészítést. Lovardánk otthont ad szabadidős és díjlovas illetve díjugrató versenyeknek is, tehát a technikai lebonyolításban is aktívan részt vehetsz.

Versenyistállónkban gyakorló tanulóink magabiztosan tudnak segíteni díjugratóink lovainak előkészítésében, jártatógépezésében, futószárazásában, de a versenyre való előkészületekben is úgy, mint egy igazi lóápoló.

Ha környezetedre, munkádra igényes vagy, akkor szeretettel várunk csapatunkba!

https://youtube.com/shorts/hIGajZeCs-Q?feature=share

 

Rezgő Fészek Lovastanya

Autentikus lovastanya - átitatva a lovaglás, a természet és a hagyományok szeretetével.

 

Bozsik Lovasiskola

A “BOZSIK LOVASISKOLA” megmutatja, hogyan kell helyesen kiképezni lovainkat az évszázadok alatt kialakult módszerek segítségével, úgy hogy megfeleljünk a XXI. század kihívásainak.

Hogy miben is áll ez a klasszikus és mégis modern iskola és miben különbözik a többitől? Mi mindvégig a lovak és lovasaink boldogságát tartjuk szemelőtt, mindezt úgy, hogy sikereket érjenek el. Legyen szó egy hobbi póni fogatról vagy egy világbajnokságra készülő négyesfogatról, a lényeg mindig egy és ugyanaz: helyesen kiképezni lovainkat!

Mi ehhez tudunk segítséget nyújtani, kérem forduljanak hozzánk bizalommal!

 

Partizán Cowboyok Nemzetközi Kulturális Egyesülete

Western lovaglás

P.K.N. ranch, Lóközpontú használati és polgárőr ló, lovas képzések.

 

Hadak Útján Lovas Sportegyesület

A Hadak Útján Lovas Sportegyesület célja a magyar nép ősi lovas hagyományainak felelevenítése, továbbadása az ifjabb nemzedékeknek. A lovas sport népszerűsítése, a ló és a természet szeretetére való nevelés, környezettudatos magatartásformák kialakítása. A magyarság hagyományos ősi harcmodorának megismertetése, (lovas íjászat, baranta) népszerűsítése, ezáltal a fiatalok nemzettudatának erősítése.

 

Jászberényi Kossuth Zrt.

Tevékenységi körünk nagyon sokrétű, elsősorban mezőgazdasági alaptevékenységgel, ezen belül is tejhasznú szarvasmarha tenyésztéssel, valamint szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozunk. Termesztett növények őszi búza, őszi árpa, kukorica, őszi káposztarepce, napraforgó. Növénytermelésünkre jellemző a magas hozam, amely jó minőséggel párosul. A termeléstechnológiánk teljesen gépesített.

 

Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ - Gödöllő

A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ részeként működő gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Intézet az őshonos haszonállatok megőrzésének teljes spektrumát igyekszik lefedni, a génbanki állományok tartásától, a génmegőrzés koordinációján keresztül egészen a szakmai alapok biztosításához nélkülözhetetlen tudományos vizsgálatokig. Megőrzésük több szempontból is fontos feladat: az őshonos haszonállataink genetikai értéke a jövő nemesítési munkájának alapja lehet, hozzájárulhatnak a változó mezőgazdasági élőhelyek megfelelő hasznosításához, részt vehetnek természetes élőhelyeink kívánatos kezelésében és nem utolsó sorban alapját képezhetik az egészséges élelmiszertermelésnek.

 

Breier Farm

A mi gazdaságunkban megtermelt növények a lehető legkevesebb vegyszerrel találkoznak, a tenyésztett állatok hagyományos, szabadtartásban nevelkednek, így csúcsminőségű alapanyaggá válhatnak. A Breier Farm földterületein hagyományos eljárások alapelvén sokféle tevékenység zajlik: gyümölcstermesztés, szántóföldi kultúrák termelése, legelő- és gyepgazdálkodás, állattenyésztés. A farmon megismerhetitek hogyan lesz a szénából tej és abból sajt. A megtermelt javakat helyben, hagyományos eljárással feldolgozzuk, majd a kiváló minőségű élelmiszereket a vásárlóknak, - azaz Neked - a termőföldtől az asztalig prezentáljuk.